1. tesztkötés, azaz teszt horgolás-ami tuniszi horgolást jelentett és nagy kihívás volt részben alkalmas tűt szerezni hozzá.
2. virtuális Maluka közöskötés a facebookos közösséggel. Most kötöttem először kasmír tartalmú fonallal és teljesen elvarázsolt. Igaz, a feketét nem nagyon láttam esténként kötögetve, de eltökélt szándékom volt régóta, hogy ebből lesz a sál. Most ellensúlyként fehér van a tűkön, de nem érdemes elkiabálni, mert ki tudja befejezem-e.
A malukám, barka vasárnapból (ében 10 dkg), 5 és 4-es tűvel. A szélcsipke való a minta szerint, a kendő teste pedig a kedvem szerint, kicsit nagyobbra(megjegyzem nem is olyan nagy, csak a lányom kicsi :P )


2 megjegyzés:
Nagyon szépek! A tuniszi horgolás nagyon tetszik. Sokáig azt hittem, hogy a horgolás csak terítőben szép. Aztán láttam a tuniszi holmikat, majd egyre jobban tetszenek a horgolt kendők és pulcsik is. Igaz, hogy még horgolni mindig nem tanultam meg, csak jártatom a számat.
Gyönyörű ez a kendő! Nagyon ügyes vagy!
Megjegyzés küldése