
egy pár dekát elfogyasztó kitűző, amit a titokzatos antimionra kereszteltem, barka limonádé és cinege fonalból akárhányas horgolótűvel.

Barka limonádé kendő Steven West mintája alapján, "Earth and Sky" Föld és Ég a neve, még nyári színekkel és hármas kötőtűvel.

Kicsit nagyobb munkám volt ez a felső, Dahlia kardigán-Heather Zopetti mintája, szürke zoknifonalvastagságú, 20% gyapjútartalmú fonalból, 50 dkg és hármas kötőtű kellett hozzá, a csipke közép a hátán 2,5-es zokni kötőtűvel készült. Egyik kedves rokonom mutatja be a képen. Az elejéhez hozzákötöttem még 6-6 cmt és így kényelmesen össze lehet tűzni. Én két brosst használok hozzá.



Jelenlegi tesztkötésem (http://wondrlanding.blogspot.com/ ) némi fogyi eksönnel megspékelve, hogy jó legyen a 42-es méret (bár tudom, hogy a kötés és a fogyi szinte ellent mond egymásnak, de az egész élet tele van ilyen csapdákkal). Most szeretnék egy kicsit gyorsabban (?) dolgozni, hogy erre az évre több mindent tudjak lekönyvelni e téren, ráadásul magamnak szeretnék kötni, így, hogy közel vagyok a negyvenhez, szinte meg is érdemlem ( olyan jól esik néha) akár.
Hoppá, Lida kendőmet még mutatnom kell, bár többet agonizáltam rajta a kelleténél, azért igen érdekes szerkezetű a mintája. Olyan nem szokványos csipke.
2 megjegyzés:
Hú, mennyi szépség! Először a Dahlia-hoz egy nagy-nagy gratula! Csodaszép lett, és ilyen picike tűvel! A nyakbavaló és a kitűző is tetszik. A szoknya - azt hiszem hozzád méltó kihívás, biztosra veszem, hogy szuper lesz. Fogyi és kötés: napi 2-3x5-10 perces intenzív mozgással, majdnem nulla vacsival nálam működik. Sok sikert hozzá!
Irenka, nagyon jól esnek a kedves szavaid. A mozgással és étkezéssel kapcsolatos ötleteidet megszívlelem,tényleg betarthatónak és egyszerűnek tűnnek :)
Megjegyzés küldése